Elillant

Szinte fel sem fogtam csodádat, elillant. Ajándékod kezemben porrá omlott, ahogy megkaptam. Kandallómban épphogy kezdett ropogni a tűz. A harcost új sebei nem kínozzák kevésbé, mint a régiek. Minden mai heg így kezdődött egyszer. Könnyeim rögtön munkához látnak, sokaságuk gyógyítani kezdi a tátongó réseket. Öreg barátom, a Fájdalom, ismét hozzá bújik szívemhez. Amíg ő ölel, tudom, hogy még élek. Nincs baj. Ennek is megvan az oka és az ideje. Szomorú vagyok, de mosolygok belül. Nem vagyok nehéz, inkább könnyű. Angyalok ülnek mellém és megfogják a kezem. Béke van bennem, s együtt nézi a csillagokat öreg barátommal. Nyugalom is csatlakozik hozzájuk, máris hárman vannak. Találgatják, milyen sorskép lehet elrejtve az égen. Ilyen ez, ha magot ültetsz és nem kel ki. Talán nem jó a föld neki. Vagy kevés a víz. Vagy túl sok. Melengette a Napocska vagy kiszárította? Talán elfagyott hajnalban? Vagy csak nem vártam meg a vetéssel a tavaszt? Nem vártam meg a megfelelő időt? Vagy mindent jól csináltam és csak nem kellett kikelnie? Nem lehet tudni. Most itt hagyom. Nem őrzöm tovább, Föld Anyára bízom. Talán nem tapos rá senki, aki erre jár. Talán egyszer mégis kikel és keresni fog engem. Majd mesél rólam neki a Szél. Hogy milyen voltam. És hogy szerettem.

© 2026 Shakti Mala/Niberaina Shakti. Minden jog fenntartva.