Ma eljöttél hozzám

Alig kezdtem mantrázni... a békák csak halkan kuruttyoltak. Még a türkiz szitakötők is csendesebben verdestek áttetsző szárnyaikkal. A méhecskék puhán érintették piciny lábaikkal a fejem fölött illatozó virágok rózsaszín kelyheit. A délutáni napfény gyógyító melege nem volt tolakodó, a szellővel együtt mintha megbeszélték volna, hogy úgy ölelnek körbe, ahogy nekem a legjobb. 

Néztem a víz partját, s az ott vadászó macskát, miközben kimondtam a Nevét. Ahogy siklottak az ujjaim a gyöngyökön, a szavak a mantrában életre keltek, aztán hirtelen felfénylett a vízpart. Először azt hittem, csak káprázik a szemem, de az aranyló fény egyre csak erősödött. Minden fűszál benne úszott, a föld pedig szikrázva izzott alattuk. Mozgásba lendült a Tér, s először láb lett belőle, melynek tökéletes formáját mennyei díszek ékesítették. Aztán kibontakozott a formátlan szikrákból egy gyönyörű alak. Magas volt és olyan délceg, hogy földi szememmel hasonlót sem láttam soha. Sietve próbáltam meglátni az arcát, miközben ragyogó, arany ruhája páncélként fénylett fel. Először a haja libbent, ahogy nevetve játszott a széllel. Aztán erős nyakát, majd gyönyörű mosolyát fedte fel. Lassan, szeretettel telve lépdelt felém, elég időt hagyva, hogy még elmém is felfogja, mi történik. De a szívem gyorsabb volt, csordultig telt és a szemét akartam látni. Csak a szemét kerestem, de ahogy isteni vonásai kirajzolódtak, valahogy mégsem mutatta meg nekem. Úgy éreztem, hogy kicsi szívem majd szétrobban, mert nem bírja elviselni amit lát. Túl picike ehhez. Mindig ezt érzem, mikor találkozunk. De Ő csak jött és lassan mellém ült. Hatalmas alakja mellett szinte gyermeknek éreztem magam. Türelmes volt és minden mozdulatával várt, amíg készen nem álltam rá. Szavak nélkül kértem, hogy teljesítse legnagyobb vágyamat, még akkor is, ha mellkasom darabokra hullik tőle... csak egyszer nézhessek a szemébe, s értelmet nyer minden millió leélt élet, minden szenvedés. Ültünk csendben. 

...

Először egy csillag fénylett fel, mely a szemed sarkában volt a szeretet könnyeinek hírnöke. Belőle vékony kis patakként futott le az öröm párájának többi követe, kirajzolva szemed leírhatatlan vonalát. Szavak nincsenek arra, amit láttam. A mélység amit megmutattál, a világok, melyek táncoltak, az örömöd, hogy látni akartalak, az izgatottságod, hogy mit szólok a látványhoz; megtanították, hogy Te is ember vagy, én pedig Isten, mert bennem vagy, s én benned. Nincs földi szerelem, ami ehhez fogható. Nincs olyan szeretet, mi ne ebből táplálkozna. Ha valahogy el tudnám mondani, hogy milyen megszűnni, elveszni a tekintetedben s így végre haza találni, megtenném, de nem tudom. Ehhez nem kaptam Tőled elég szót. 

Azt éreztem, adnom kell Neked valamit, mert örök barátom vagy, ki sosem hagyott el, mindig mellettem volt és hiányzott neki a figyelmem, amit az alsóbb világok kötöttek le. Csak a málám volt nálam, amit még most is szorongattam. A gyöngyök, a Hold tiszta fényével derengtek ujjaim között. Megérinttettem hatalmas tenyered, melynek melege a távoli, fázó lelkeket is megnyugtatja. Olyan kezed van, mint a miénk, csak mérhetetlenül gyönyörűbb és világokat tartó. De puhasága és hője a gondtalan gyerekkort juttatta eszembe. Elfogadtad ajándékom és boldog volt a szívem. Megnézted és újra rám emelted csillagfényű tekinteted, melyben az ragyogott, hogy örülsz neki, tetszik Neked. Hogy milyen érzés örömet szerezni az én Egyetlenemnek, aki nélkülem nem érezte volna tökéletesnek a Teremtést, átadni nem tudom. De ma megláttam, hogy fontos vagyok Neked. Sírni kezdtem, s könnyeim megáradt folyókként mosták le a fájdalmat arcom barázdáiról. Átkaroltad vállam és magadhoz húztál, mint egy vigasztaló barát, de most együtt örültünk, egymásnak. Hajszálaim örömmámorban gabalyodtak a tieidbe, s csak Te tudod meddig ültünk így, mert számomra megszűnt a tér és az idő.                               

...

Tudom, egyszer elérlek majd, s örökké együtt leszünk. Addig pedig hiányzol minden pillanatban mikor nem fedezlek fel magamban, s mostmár tudom, ilyenkor én is hiányzom Neked. Ezért összeszedem magam és figyelek jobban, mert nem akarom, hogy hiányt szenvedj. Akarom hogy tudd, érezd, hogy mennyire szeretlek, s hogy olyan Csoda vagy, ami nélkül nincs értelme semminek.

© 2026 Shakti Mala/Niberaina Shakti. Minden jog fenntartva.